Szeged-Felsőváros 1-3 ütem építéstörténete

Megjelent a SZEGED folyóirat novemberi számában “Az átalakuló Felsőváros” címmel a felsővárosi lakótelep 1-3 ütemét ismertető publikáció. Tóth Marcell fiatal levéltáros írta. Én segítettem az építési adatok pontosításában, valamint készítettem hozzá színes térképet a borítóbelsőbe, itt is látható (a térkép elforgatva szerencsésebb nézetű lenne a nyomtatott verzióban). Az átlag olvasó nem is tudja, mit jelentenek az építési ütemek, ezek ma már semmit nem mondanak. A szöveg a hivatkozásokkal szakszerű, viszont az olvasót nem igazán fogja meg kiemelések nélkül,  kis méretű képekkel. 13 fekete-fehér kép került betördelve (Rigó Balázs bácsitól; ezek eredeti diaképeit Farkas Árpád mentette  meg a kukából,  és digitalizálta; egy-két képet utólag tükrözni kellett, hogy a valós képet mutassa).

Az ilyen bölcsész publikációk mégcsak nem is magazin, vagy útikönyv jellegűek, de talán jobb lenne mielőbb online verzióban látni. Nem tehető ki közösségi posztba a teljes anyag, de ízelítőül két szkennelt oldal itt alább látható; majd talán jövő tavasszal sokak számára elérhető lesz, ha elkészül a kiadói online verzió. Majd lesz folytatás a 4-es ütemről, amely a Felső-Tisza part hídfőkörnyékéről szól – erről én írok, ebben maradtunk -, s ekkor jelenhet meg néhai Palánkai Tibor építészeti írása (benne hivatkozás Kiss Lajos és munkatársai pályázati  tervére), valamint Pálfy Katalin korabeli újságcikke is.

Firbás  Zoltán

Hozzászólás