CSONGRÁD MEGYEI ÉPÍTÉSZETI „TOP 10“

Honlapunk látogatói emlékezhetnek, hogy ez év januárjában – fővárosi szakújságírók „építészeti válogatását“ és országos építészeti „TOP  30“-as listáját követően – helyi, Csongrád megyei keresésbe fogtunk. Kíváncsiak voltunk, hogy képzett kollégáink és a céhen kívüliek mely új épületeket és felújított köztereket tartják kiemelkedőnek. (És talán arra is, hogy az országos mezőnyhöz képest „hol tartunk“ mi…) Első körben egy előzetes (jelölő) listát állítottunk össze, a felhívásunk alapján beérkezett javaslatok alapján. Minőségi válogatás nélkül minden javaslatot regisztráltunk, összesen 27-et.

Második fordulóban ezeket a műveket tettük közzé, 1-1 beazonosítható fotóval, és a település megnevezésével. Egy hónapon át vártuk és gyűjtöttük, majd március 17-én összesítettük a szavazatokat. (Összesen 474 szavazat érkezett anonim módon, melyeket szavazó-szoftver illesztett be automatikusan. Mód volt új alkotás benevezésére is a szavazás közben; egy arra érdemesnek méltó épületet javasoltak az alaplistához, ugyancsak anonim módon.)

Az alábbi lista megyénk elmúlt 10 évének 10 „válogatott” alkotását tartalmazza, immár építész tervezőjük megnevezésével. Vagyis a legtöbb szavazatot szerzett munkákat, de nem erősorrendben, hanem abc rendbe szedve. Szakmaetikai megfontolásból minősítő jellegű értékelést nem végzünk, az összesítést komment nélkül adjuk közzé. Gratulálunk mind a „tízben“, mind a „huszonnyolcban“ érintett építész kollégáknak! Elismerés illeti továbbá alkotótársaikat és kivitelező partnereiket is!

Köszönjük a jelöléseket, a szavazatokat/kattintásokat, és az érdeklődést. Számítunk arra, hogy az építészet és az urbanisztika egyre inkább a közfigyelem – és közmegbecsülés – előterébe kerül és szakmai presztizsünk is egyszer majd emelkedni kezd! Amíg ez a kor eljön, a minőségi architektúra mellett és érdekében szükség van némi „marketingre“ is…

Az előzményekről itt és itt lehet olvasni.

Kiss Lajos

A “TOP 10” és alkotói

CSONGRÁD MEGYEI ÉPÍTÉSZETI „TOP 10“” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s